Tyúkok!

A mai nap jó nagy meglepetést tartogatott számomra! :) Jelentem, hogy 6 tagúra bővült az önfenntartó-különítmény. 4 tyúkkal lettünk többen, amit Manci /a macska/, egész délutános kétségbeesett nyávogással viszonzott. A tyúkocskák egy tanyáról jöttek, túlélő fajták, nem kaptak /és nem is fognak kapni, kivéve némi szemes takarmányt/ tápot, teljesen ridegen voltak tartva, kapirgálnak maguknak amit találnak. :) Első körben nem az a célom, hogy legyen tojásom, vagy hús, hanem csak, hogy legyenek, és túléljék a viszonyokat.

Mikor megtudtam, hogy jönnek, azonnal elkezdtem megcsinálni a tyúkólat, hogy mire itt lesz az ideje be tudjanak költözni. Úgy van, hogy ástam egy kb. 30-40 centis, kerek gödröt, azt kisaraltam, a falát és az alját is. Csináltam lefelé egy lépcsőt, egy tégla segítségével. Ha a saralás kiszárad, akkor ki lesz meszelve, hogy fertőtlenítve legyen. Aztán vágtam bodzavesszőt, körben leástam és van az udvarban egy nemtommilyen /valami bambuszféle lehet talán/ növény, abból fonom az oldalát. Nagyon lassan megy mert ki is kell vágni a növényt, meg leszedni a leveleket. Mondjuk nem baj, mert a levelek tökéletesen alkalmasak talajtakarásra és komposztálásra. Ha kész a fonat, akkor szerzek nádszövetet, és abból lesz a teteje. Persze ezt az ólszerkezetet nem egyedül találtam ki, hanem a Néprajzi Lexikonból koppintottam. :)

A tyúkok a ma éjszakát a bokorban töltik, holnap pedig reményeim szerint tudok szerválni nekik egy ágas fát, amire felülhetnek, nehogy bántsa őket valami, amíg kész nem lesz az ól.

Valahogy így:

Végezetül kigyűjtöttem a Néprajzi Lexikonból a baromfitartás szócikkből az ide vonatkozó részeket, hátha valakit érdekel rajtam kívül is. ;)

"Mo.-on a baromfitartás jellegzetes küllemű hazai fajtákra alapozódott a középkortól a kapitalizálódás koráig. Fehér, sárga, kendermagos és fogoly színben tenyésztették a parlagi magyar tyúkot. Ez kis súlya és tojáshozama miatt a 19. sz.-ban már nem volt gazdaságos. Nagyobb hozamú baromfifajták meghonosítása, elterjesztése a 19. sz. utolsó harmadától folyik. A régi fajták csaknem kiszorultak, s velük a tartásmód archaikus vonásai is eltűntek. – A baromfiállomány sűrűsége és ezzel a baromfitartás jelentősége igen eltérő országrészek és tájak szerint. A 19. sz. végén legtöbb baromfit a Bácskában és a Bánságban, ill. Csongrád, Békés és Szolnok m. területén tartottak. A baromfitartás ágai közül mindig a tyúktartás volt a legfontosabb. Országosan az összes háziszárnyas 60–70%-a volt tyúk a századforduló idején.A baromfitartás takarmányigénye a hagyományos tartásmód mellett csekély volt, a szárnyasok maguk keresték táplálékukat. A baromfi terminológiája igen gazdag, feltűnően sok hangutánzó és hangfestő szót tartalmaz. Hangutánzó eredetű liba, csirke, kotlós, ruca és réce szavunk is. Tájilag eltérő, rendkívül változatos szókincs szolgál a különböző baromfifélék hívogatására, megnevezésére, hangjának utánzására. – Táji különbségek nemcsak a szakszókincsben, hanem a tartásmódban is mutatkoznak. Igen változatosak a baromfitartás építményei. Sok vidéken a tyúkok, gyöngytyúkok, pávák nem építményben, hanem faágakon húzódnak meg éjszakára. Az Alföldön elterjedt volt a tyúkverem és a kör alaprajzú, boglyakemence alakú baromfiól. A baromfitartás országszerte a nők gazdasági tevékenysége volt. Haszna is az asszonyokat illette. Női munka volt a tojások összegyűjtése és tárolása, a kotlósültetés, a keltetés felügyelete, az aprójószág ellátása vízzel és élelemmel, a baromfi betegségeinek orvoslása, a hizlalásra szánt kakasok ivartalanítása, a lúdtömés, a lúdtépés, de női munka volt a baromfitartás termékeinek értékesítése is. A tojásért, tollért, élő baromfiért kapott pénzt az asszonyok saját ruházkodásukra, eladó lányuk kelengyéjének előteremtésére fordították. – A baromfitartás haszna országosan is jelentős. A tojás hagyományosan fontos kelléke a magyar konyhának, mert népünk sok gyúrt tésztával él. Az önellátáson túl egyes vidékek piacra is nagy tételekben szállítottak tyúktojást. Hazai piacokon az élőbaromfi- és a tojáskereskedelmet kofaasszonyok tartották a kezükben."